2021. február 09.

SzínTjátszó Sárvirág a BODROGKÖZBEN

NEMZETI TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM keretén belül CÉLUNK a tanuló csoportban, közösségben tevékenykedő aktivitásának serkentése, ön- és emberismeretének gazdagítása. A helyzet meghatározási- és döntési képességének erősítése, az alkotóképesség, az önálló, rugalmas gondolkodás fejlesztése.

Továbbá az összpontosított, megtervezett munkához való szokás, a testi, térbeli biztonság javulása, az időérzék, a mozgás és a beszéd fejlődése: szép és kifejező voltának formálódása. A színdarab tanulásával párhuzamosan a vizuális formába öntött tervezések gyűjtése, díszletépítése. Kevesebb jelenjen meg

Móré Etelka

Facebook Galéria

2021. február 08.

Magyar kultúra hete - Cigánd versenyeredmények

A Cigándi Városi Központ és a Kántor Mihály Általános Iskola a Magyar Kultúra Hete tiszteletére meghirdetett rajzpályázatán az 1. korcsoportban iskolánk 1. osztályos diákja Nagy Szófia Vanda II. helyezést ért el, míg az online mesemondó versenyen a 4. osztályos Telek Kiara Jázmin különdíjat kapott. Nagyon büszkék vagyunk az elért eredményekre, kis diákjainkra! ❤

Köszönjük Alexa Istvánné és Dakos Józsefné tanító nénik felkészítő munkáját!

Facebook Galéria

2021. február 05.

Farsang

A járványügyi helyzet szigorú betartásával 2021. február 5-én iskolánkban megtartottuk a farsangi mulatságunkat.
- A gyerekek ötletes jelmezeket öltöttek magukra.
- Zenés, táncos mulatságokkal töltöttük az időt.
- Karaoke versenyt hirdettünk.
- A szünetekben büfé üzemelt.

A nap végén minden osztály az iskola és a Diákönkormányzat jóvoltából egy emléklapot és egy kis nassolnivalót kapott jutalmul. A gyerekek és a pedagógusok egyaránt jó hangulatban töltötték el ezt a napot.

Facebook Galéria

2021. február 04.

Német országismereti verseny

Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziuma által rendezett német országismereti versenyen diákjaink szép sikereket értek el.

II. helyzés:
Oláh Réka
Mészáros Boglárka
Mozic Kimberli Krisztina

IV. helyezés:
Magyar Flóra
Góré Zakariás Roland
Paronai Botond

GRATULÁLUNK, Büszkék vagyunk rátok!

Paronainé Séra Gabriella

Facebook Galéria

2021. január 24.

Rendhagyó ünnepség a Magyar kultúra napján

Míg az elmúlt években január 22-én a magyarság világszerte gazdag programokkal emlékezett meg a Magyar kultúra napjáról, idén ez lelkünkben, vagy a napjainkban a virtuális térbe költözött felületeken nyilvánult meg.

Alkalmazkodva a rendkívüli körülményekhez, az idén január 22-én sajnos nem emlékezhettünk meg – hagyományainkhoz híven közösen, az Idősek klubjával , illetve a Bárókert Óvoda kisdiákjaival – a magyar kultúra napjáról, amikor Nemzeti Imádságunk, a Himnusz születésnapját ünnepeltük.

Ez év január 22.-én másként, de ugyanolyan tisztelettel adóztunk Kölcsey Ferenc öröksége előtt. Rendhagyó órákkal, közös filmnézéssel, hoztuk közelebb nemzeti imádságunk szerzőjének alakját a diákokhoz. A Himnusz regényes története című film megtekintésével kezdődött az ünnepi megemlékezés, majd közös, illetve egyéni verses produkciók következtek. A 7-8. osztályosok PPT-s bemutató segítségével méltatták a magyar kultúra terén kimagasló eredményeket elért kutatóinkat, színészeinket, feltalálókat, írókat, költőket. Dákjaink meseolvasással, tánccal, énekléssel színesítették az ünnepi megemlékezést.

Az évfordulóval kapcsolatos programok alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak és továbbadjuk múltunkat idéző szellemi értékeinket.

Vajdáné Bíró Sarolta

Facebook Galéria

2021. december 18.

Ünnepi készülődés - Karácsonyvárás

Az ADVENTI várakozás jellemezte a decemberi hónapot.
Az utolsó hónap utolsó tanítási napján diákjaink tanáraikkal együtt finom mézeskalácsot sütöttek. A gyerekek kreatív díszítésű mézeseiben nem sokáig gyönyörködhettünk, mert a sok sütemény gyorsan el is fogyott, s csak a finom illattal telt iskola osztálytermei, folyosói árulkodtak arról, hogy itt valami NAGY dolog történhetett. ❤

Köszönjük a Református Szeretetszolgálat támogatását ❤

Facebook Galéria

2020. december 08.

Balassa Sándor természettudományos III. helytörténeti verseny

A Jövő Tudósaiért Egyesület együttműködésben a Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulással a 2020/2021-as tanév őszi félévében meghirdette a Balassa Sándor természettudományos III. helytörténeti, szövegértési versenyt, nappali tagozatos diákok részére. Az első fordulót sikeresen teljesítették diákjaink. A megyei döntőbe több diákunk is bejutott. A versenyre online formában került sor.

Diákjaink elsöprő eredményeket értek el:
I. helyezett: TELEK KIARA JÁZMIN
Nyereménye: oklevél, csokoládé, 10 000 Ft - os utalvány

II. helyezettek: GACSÓ ISTVÁN, MÉSZÁROS BOGLÁRKA, MAGYAR FLÓRA
Nyereményük: oklevél, csokoládé, 7 000 Ft - os utalvány

III. helyezettek: BALOGH MARCELL, PARONAI BOTOND
Nyereményük: oklevél, csokoládé, 5 000 Ft - os utalvány

A döntőbe jutott további diákok se mentek haza üres kézzel. A szervezők oklevéllel és csokoládéval köszönték meg a versenyben való aktív részvételüket.

NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK!!! ÍGY TOVÁBB!!!

Móré Etelka

Facebook Galéria

2020. december 04.

Mikulás

2020. december 4-én iskolánkba is ellátogatott a Mikulás, ahol a Sárospataki Tankerületi Központ és Pácin Község Önkormányzatának jóvoltából a gyerekeknek csomagokat osztott. Tanulóink nagy izgalommal várták a Télapó érkezését.

Berta Potyók Erzsébet

Facebook Galéria

2020. november 20.

A Mi Fánk

A környezettudatosságra való nevelés is fontos szerepet kap a 8. osztály életében. Fontosnak tartjuk, hogy ezek a gyerekek képesek legyenek környezetük megóvására és szeretnénk, ha diákjaink természetszerető emberré válnának.

Ebben a tanévben új hagyományként került bevezetésre iskolánkban a „MI FÁNK” című kezdeményezés, mely szorosan kapcsolódik a Fenntarthatósági Témahét keretében szervezett faültetési programhoz.

2020.11.20-án a 8. osztály a faültetésről szóló rövid ismeretterjesztő film megnézése után elültette a kis facsemetét, egy almafát, melyet a hazai tíz Nemzeti Park Igazgatóság és a Nemzeti Biodiverzitás és Génmegőrző Központ biztosította intézményünk számára. A kis csapat feladata ebben a tanévben a fa életben tartása, gondozása, a jövőre nézve pedig a fához való kötődésük megfelelő indokot adhat iskolánk felkeresésére.

Paronainé Séra Gabriella

Facebook Galéria

2020. november 20.

Periódusos rendszer - Pácini módra

Régi álmom vált valóra, amikor az éven a nyolcadik osztályosokkal elkészíthettük a folyosó falára a Mengyelejev által létrehozott periódusos rendszert, amely a „kémia ábécéje”.

Ez a színes alapon, képekkel díszített egyedi periódusos rendszer tele van információkkal. A gyerekek láthatják, hogy mint mindenhol a természetben is rendszer van.

A falra festett táblázat az elem nevén, vegyjelén és atomszámán kívül tartalmazza az elem fő felhasználását vagy természetes előfordulását rajzzal és szöveggel is. A táblázat színkóddal mutatja a kémiai csoportosításokat. A kis szimbólumok megmutatják az elem halmazállapotát, színét, hogy az emberi testben vagy a földkéregben gyakori-e, radioaktívak, és ritkák, vagy soha nem találhatók meg a természetben.

A tanulók a szünetekben vagy kémia órán olvasgathatják, böngészhetik ezt a periódusos rendszert. Így játszva tanulhatják meg a körülöttünk található elemek nevét és tulajdonságait. Jobban el tudják helyezni a való világban az anyagokat, ezáltal közelebbivé válnak számukra.

Tóthné Nagy Hajnalka

Facebook Galéria

2020. november 06.

Csibeavató

2020. október 22-én iskolánkban a hagyományoknak megfelelően a Diákönkormányzat csibeavatót szervezett az iskolánkban belépő 1. osztályos illetve a felső tagozatba lépő 5. osztályos tanulóknak.

A járványügyi előírásoknak megfelelően az idén zárt keretek között zajlott a rendezvény, csak az érintett osztályok, valamint a DÖK-öt segítő 8. osztályosok vettek részt. A gyerekek vegyes csapatok kialakítása után ügyességi feladatokat végeztek a tanítónénijük segítségével. A játékos feladatokban részt vettek új pedagógus kollegáink, Editke néni, Gábor bácsi és Bea néni is. Őket is felavattuk.

A feldatok elvégzése után fogadalomtételre került sor. Az avatás végén a diákok és a pedagógusok egy nyakláncot kaptak, amelyen egy kis csibe képe látható. A gyerekeknek és osztályfőnöküknek ezt a nyakláncot egy hétig viselniük kell. A tanulók és tanítók is nagyon élvezték a játékos feladatokat.

Berta Potyók Erzsébet

Facebook Galéria

2020. október 09.

Fenntarthatósági témahét

2020. október 9-én a jó idő is nekünk kedvezett, hiszen a Fenntarthatósági Témahetet egy játékos délutánnal zártuk le.

A Fenntarthatósági Témahét célja egy olyan szemlélet erősítése, mely segít mindannyiunknak, hogy egy élhető, fenntartható környezetben töltsük napjainkat. Ennek érdekében tanulóinkkal együtt újrahasznosítottuk szemetünket és játékokat készítettünk belőlük. A gyerekek forgószinpadszerűen az udvaron próbálhatták ki az elkészült játékokat.

A nap lezárásaként a Református Szeretetszolgálat Alapítvány az EFOP-1.5.1-17-2017-0006 "Végtelen lehetőség- Komplex fejlesztés a Cigándi járásban" című projekt keretében tanulóink finom gyümölcsöket kóstolhattak meg. Kevesebb jelenjen meg

Facebook Galéria